Omnichannel – Az új varázsszó

Az utóbbi időben egyre több helyen találkozhatunk az Omnichannel kifejezéssel, amely egy szóban kifejezi a kereskedők azon törekvését, hogy egységes imázst alakítsanak ki az összes kommunikációs csatornán. Vizsgáljuk meg mit is jelent ez a promóciók szempontjából.

A kereskedő a promócióban lévő termékeket kiemelheti az üzleteiben, hogy a vevők a vásárlás folyamán jobban észrevegyék, szerepeltethetik a terméket az akciós újságukban, felrakhatják óriásplakátra, vagy akár készülhet róla reklámfilm is. Az Internet térhódításának köszönhetően már szinte természetes, hogy a vállalat weblapján is szerepelnek a friss akciók, de sokszor a közösségi portálokon is megosztják a vásárlókkal. Természetesen ezeken kívül is még számos lehetőség áll a kereskedő rendelkezésére, de így is jól láthatjuk, hogy amennyiben nem fordít kellő figyelmet a kereskedő az egységes kommunikáció kialakítására, a saját imázsát fogja rombolni.

Franciaországban az AUCHAN komoly erőfeszítéseket tett a marketingkommunikációja egységesítésére, amely a TOP 100 promóció címet viselő akciós kiadványuk címlapján is jól látható. Míg 2015-ben csupán diszkréten jelezték, hogy az ajánlatuk az üzleteken kívül a honlapjukon is elérhető, addig az idei újság címlapján kiemelten láthatjuk, hogy az AUCHAN „lefedettsége” immáron kiterjed az üzleteken kívül a Drive-okra(Interneten vásárolt terméket az üzletben összekészítik és ott átvehető), az Internetre (webshopon történő vásárlás) és a mobiltelefonra is (vásárlás applikáción keresztül).

auchan-top-100

Az egységes kép nem csak professzionálisabb imázst jelent, de a vásárlók számára is megkönnyíti az eligazodást a rengeteg promóció között, amely végül a forgalom növekedését eredményezheti!

Az omnichannel stratégia ázsiai helyzetéről a következő cikkünkben találhatóak információk: Omnichannel - Ázsiai kitekintés

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!