Digitális konkurenciakövetés

Az online kereskedők régóta figyelik a vetélytársaik által használt árakat és határozzák meg ez alapján az ár stratégiájukat. Az árak megfigyelésére több vállalat is szakosodott, melyek egyre újabb és kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, például a Brand View, vagy a Profitero. A következő öt tényező betartása szükséges az árfigyelés sikerességéhez.

 

  1. Az árfigyelés gyakorisága

Míg néhány éve a kereskedők még maximum naponta változtatták meg az áraikat, mára ez már megváltozott, például a Black Friday során az Amazon volt, hogy 8-10 alkalommal is új árat adott egyes elektronikai termékeinek ugyanazon a napon.  A Profitero stratégiáért felelős igazgatójának elmondása szerint ügyfeleik 5%-a kéri, hogy a kritikus időszakokban, például a nagy leárazások idején akár óránként is frissüljön az adatbázisuk, elősegítve az aktuális árakra való reagálást.

pricecheck

  1. Helyi árak figyelése

Mivel az árak üzletenként változnak, ezért fontos, hogy a kereskedőknek lehetősége legyen a saját környékén lévő árakat figyelembe vennie, hiszen csak így tudnak megfelelően alkalmazkodni a vetélytársaikhozA termékek egyedisége

Fontos, hogy csak a ténylegesen megegyező terméket hasonlítsuk össze a minél pontosabb eredmény érdekében, mert hiába barackos ízesítésű két jegestea, ha az egyik saját márkás termék, a másik pedig egy nagy gyártó terméke, akkor nem releváns az üzlet- és az árpolitika szempontjából az áruk összehasonlítása.

  1. Személyre szabott megoldások

Minden piac rendelkezik a maga sajátosságaival, így fontos, hogy ez a szolgáltatás is az ügyféligényekhez igazodjon, például a megadott preferenciák szerint lehessen szűrni a találatokat vagy akár könnyen szűkíteni lehessen a vizsgált konkurenseket.

  1. Eredmények vizuális megjelenítése

Minél részletesebb az adatfelvétel, annál összetettebbé és átláthatatlanabbá válik az eredményül kapott adathalmazt, így a könnyebb értelmezés érdekében vizuálisan, vagy akár diagramok segítségével is követhessük az árak változását.

Hazai piacon is elérhető

Már Magyarországon is elérhető a PriceCheck mobiltelefonos applikáció, amivel földrajzi terület és termékkategória szerint szűrhetünk, ami az üzletvezetők számára könnyíti meg a környékükön lévő konkurens üzletek árainak és promócióinak vizsgálatát.

 

PriceCheck2

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!