Barbie baba, a lányok példaképe

A Mattel igazi sikerterméke a Barbie baba már 1959 óta. Az 59 év alatt több, mint egy milliárd példány került eladásra és kislányok milliói nőttek fel Barbie, és az 1961-ben megjelent Ken babákkal játszva. A népszerűség növeléséhez és fenntartásához folyamatosan új variációk jelentek meg, kiegészítők, babaházak, autók, ruhák, állatok, minden, ami egy teljes Barbie-élet eljátszásához kellett.

Photo Jeremy Stylist Susan Job 0845999

A Barbie baba ötlete a Mattel egyik alapítójától származik, aki egy svájci útja során találkozott egy helyi műanyagbabával, ami egy kihívó, felnőtt nőtt ábrázolt. Nem tudta, hogy ezt a Lili-babát a német férfiak között volt szokás ajándékozni, mint a rosszkislány-karikatúra megtestesítőjét. Tudta azonban, hogy a serdülőkorban lévő lánya jobban szeret felnőtteket ábrázoló figurákkal játszani akkor is, ha papírból vannak megformálva, nem pedig műanyagból, mint az akkori játék babák. Ezért vásárolt belőle Barbara nevű lányának, és vitt belőle a Mattel cég tervezőinek is. A tervezés után 1959. március 9-én debütált a Barbie baba a New York-i American International Toy Fair-en. Ezt a napot szokás említeni Barbie születésnapjaként. A kornak megfelelően az első Barbie baba zebracsíkos úszódresszt viselt, haja lófarokban volt. Két féle változatban volt elérhető, szőke és barna hajjal. Az első széria gyártása Japánban történt, és csak az első évben mintegy 350 000 darab kelt el.

robotmérnökbarbie

Évtizedek óta tartó töretlen népszerűségét nagyrészt annak köszöneti, hogy egy igazi világot építettek köré, önálló személyiséget és családot kapott. Sokszínű és tudatos, önálló és fiatal nőként mutat példát kislányok millióinak, sokféle szakmát és karriert kipróbálva. Sokféle járművet tud vezetni, autót, hajót és repülőt is, dolgozott többek között légi utaskísérőként, asztronautaként, orvosként és Nascar-versenyzőként is. Az idei évben pedig piacra került a robotmérnökként dolgozó Barbie baba, melyhez a kislányok hat ingyenes programozóleckét is kapnak. Ez többek között megtanítja nekik a kódolás alapjait, logikus gondolkodásra és problémamegoldásra sarkallja őket, már hét éves koruktól. Ez a Barbie baba már négyféle változatban kapható, fekete farmernadrágot, világoskék farmerdzsekit és fehér alapon színes csíkozású pólót visel. Természetesen a robotmérnökként szinte kötelező védőszemüveg sem hiányzik a fejéről.

Barbie baba és világa folyamatosan követi a világ fejlődését már megjelenése óta. A divat és szépségideál változásait is követhetjük a babák fejlődésén keresztül, a technológiai változások is mind-mind szerepelnek a megvásárolható kiegészítőkben, a filmekben, rajzfilmsorozatokban és számítógépes játékokban. Van azonban egy Barbie baba, amely mind a kislányok, mind a felnőtt nők körében minden kétség nélkül népszerű lenne, ha valósággá válna: ez pedig a vágható hajú Barbie, melynek  ugyanolyan hosszúra nő vissza a haja.

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!