Kell-e a papír alapú akciós újság?

Manapság a postaládáink általában tele vannak a kereskedelmi láncok legújabb ajánlatait tartalmazó akciós újságokkal, de vajon elképzelhetőnek tartjuk-e, hogy egyszer ez megváltozzon. Nem is kell a távoli jövőre gondolunk, elég, ha csak kicsit nyugat felé tekintünk.

2019. január 10-én a francia Monoprix nevű kereskedelmi lánc bejelentette, hogy megszünteti a papír alapú akciós újságát, amely éves szinten körülbelül 2400 tonna papír megtakarítását teszi lehetővé. A kutatások szerint a franciák jelenleg évente 20 milliárd katalógust kapnak a postaládáikba, de ezen katalógusok körülbelül 90%-a elolvasás nélkül azonnal a kukában végzi és a Nielsen becslése alapján az újságokban szereplő akciók közel 60%-a szintén nem éri el a célját. Amellett, hogy ekkora mennyiségű újság nagyon környezetterhelő is, ne feledkezzünk meg az anyagi vonzatáról sem. Franciaországban a kereskedők összesen körülbelül 5 milliárd eurót költenek akciós újságokra évente.

Európát vizsgálva Németországban és Franciaországban kapják a legtöbb szórólapot az emberek, melynek oka, hogy a nagy kereskedelmi láncok üzletei főként a városok szélén találhatók, és az akciós újságok segítségével próbálnak minél több vásárlót elérni. Az idősebb korosztály kedveli az akciós újságokat, mert be tudják jelölni a kedvezményes termékeket és jobban tudják tervezni a kiadásokat. A „promophilek”, azaz a promóciók rajongói, akár több üzletbe is ellátogatnak, hogy a kedvezményes termékeket megvásárolják. Az akciós újságok hatása elvitathatatlan, ezért nehéz kérdés, hogy érdemes-e teljesen megszüntetni azt.

2010-ben Michel-Edouard Leclerc azt nyilatkozta, hogy megtalálta a módját, hogyan lehet teljesen megszüntetni a Leclerc akciós újságait 2020-ig. Bár már 9 év eltelt, az akciós újságok továbbra is használatban vannak, de számuk folyamatosan csökken, és sok energiát fordítanak azok újrahasznosítására is.

A Lidl is tett már kísérletet az akciós újságok elhagyására bizonyos régiókban, hogy tesztelje annak hatását. Az eredmény azonnal látszott, a vásárlások jelentősen visszaestek. A teljes megszüntetés tehát elég kockázatos, így a Lidl és más kereskedelmi láncok is inkább csak a példányszámok csökkentése mellett kötelezik el magukat.

A Monoprix döntése mégsem egy vakmerő vállalkozás. A tavalyi évben folyamatosan tesztelték, milyen hatással van az értékesítésre, ha teljesen elhagyják a nyomtatott akciós újságokat. A tapasztalat azt mutatta, hogy a forgalom 5-15%-át generálta az akciós újság, de a veszteséget lehet minimalizálni egy erősebb online kommunikációval. A digitális eszközök használata egy sokkal pontosabb célzást tesz lehetővé, így nagyobb hatékonysággal működik. A fiatalokat sokkal nagyobb arányban lehet elérni a digitális eszközökön keresztül, mint a nyomtatott akciós újságokkal.

Ez alapján a megfelelő online kommunikációval megtámogatva akár teljesen megszüntethető is lehet a papír alapú akciós újság használata, de hogy valóban milyen hatással lesz ez a döntés a Monoprix-re pár hónapon belül biztos kiderül.

 

Az eredeti cikk az alábbi linken elérhető.

 

 

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!