Szeptember 29 a kávé világnapja

A kávé a víz után a leggyakrabban fogyasztott ital a világon, így joggal érdemelt meg egy saját világnapot. A kávé világnapja iránti kezdeményezés Japánból indult el a nyolcvanas évek elején, hivatalosan pedig 2009 óta ünnepeljük szeptember 29-én a kávé világnapját.

A kávé frissítő hatását már a korán felfedezték, aminek elterjedése egészen a 15. század második felére nyúlik vissza. A kávé világnapja 2019 óta már nálunk Magyarországon is egyre népszerűbb lett, ilyenkor a kávézók is próbálják kedvezőbb ajánlatokkal bevonzani a vendékeket. Sokáig a jó erős fekete kávé volt a legnépszerűbb, aztán egyre jobban elterjedtebbek lettek a filteres, majd az instant és a kapszulás kávék is. A magyarok az egyik legnagyobb kávéfogyasztóknak is mondhatóak Európában, hiszen 10 magyarból 8 rendszeresen fogyaszt kávét. Átlagosan napi 2,5 csésze kávét fogyasztunk, így egyértelműen a kávé a mindennapok részét képezi.

A koffein pozitív hatásai közé tartozik, hogy segít az álmosság és fáradtság leküzdése ellen, javítja a gondolkodást és a  koncentrációt. Egy tanulmány kimutatta, hogy sok betegség elkerülésében akik rendszeresen fogyasztják védettebbek lesznek a betegségek ellen. A kávé tartalmú italt fogyasztók körében kevesebb a rák kialakulásának az esélye, és főleg a hölgyek esetében csökken a mellrák kialakulásának a kockázata. A rendszeres kávéivók kisebb arányban kapnak agyvérzést és kisebb valószínűséggel jelentkeznek nálunk szívproblémák azokkal szemben, akik kerülik a koffein fogyasztását.

A 2000-es években kezdett elterjedni a mindenki által jól ismert instant kávé. Szinte minden háztartásban megtalálható volt a polcon egy üveg Nescafé. Az instant kávé mennyiségét tekintve ugyanannyi koffeint tartalmaz, mint a hagyományos kávé, és nincsenek benne adalékanyagok.

Ez a szokás lassan már kezd kimenni a divatból és elkezdett teret hódítani a sokak által magasabb minőségűnek mondott kapszulás kávé. Legelterjedtebbek a kapszulás kávék közül a Nespresso, Dolce Gusto, Tchibo kávéfőzőkkel kompatibilis kapszulák, valamint a Lavazza kávékapszulák.

Októbertől a kereskedők az instant kávé mellett a kapszulás kávékat is promóciózni fogják, így mindenki kedvező áron megvásárolhatja a kedvencét. Az Auchan áruházlánc promóciójában 3 doboz Dolce Gusto kávékapszula vásárlása esetén +1 dobozt kapunk így 1199 Ft/ doboz áron juthatunk hozzá. Az instant kávé kedvelői se maradnak kávé nélkül. Az Auchanban bármely 2 db vásárlása esetén a 180/ 200 g-os Tchibo instant kávé ára 1.399 Ft/db.

 

Október 1-7ig azoknak is kedvez az Auchan, akik szeretik otthon elkészíteni az erős fekete kávéjukat. Nekik az őrölt Thcibo 550g-os kávét kínálja kedvező áron 1049 Ft-ért.  A Tesco Hipermarket szintén az instant kávét, ezen belül is a Nescafé 200 g-os kiszerelését promóciózza amit 1349 Ft.-os áron tudunk megkapni október első hetében.

 

 

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!