Nagytakarítás télen is!

Minden év elején elérkezik az a pillanat, amikor elengedjük a régi tárgyakat, használati cikkeket, melyek helyét újabb, praktikusabb társaik vehetik át. Egyszóval megtisztítjuk otthonunkat és felkészítjük háztartásunkat is az Új évre.

A téli hidegben kevesebbszer nyitunk otthonainkban ablakot és szellőztetjük ki a bent megtelepedett kórokozókat, ezért a megtisztulás elengedhetetlen része a fertőtlenítés és a nagytakarítás. Ez a tevékenység a legtöbb család gondolataiban kellemetlen, de szükségszerű tevékenységként él. Azonban a takarítást követően nemcsak otthonunk válik ellenállóbbá a vírusokkal és baktériumokkal szemben, de mi magunk is. Sőt kedvünket és közérzetünket is javíthatja, mely kifejezetten fontos a szürke, borongós, téli napokban. A családtagok bevonásával pedig nem csak gyorsan lehetünk úrrá a szennyeződéseken, de még jó szórakozásként is tekinthetünk rá.

A nagytakarítás során érdemes helyiségről helyiségre haladni, hogy a ház egyik pontja se maradhasson ki. Itt egy általunk összeállított lista, melynek segítségével könnyen rendszerezhető a takarítás folyamata. Ahhoz, hogy a takarítás ne csak eredményes, de olcsó is legyen, a Hipercom adatbázisa nyújtja a segítséget.

A fürdőszobában a legnagyobb károkat a vízkő okozza, azonban a vízkőtől olcsón és hatékonyan megszabadulhatunk a népszerű CIF és a FROSCH vízkőoldó segítségével. Előbbit az CBA Príma áruházban volt elérhető 799,- Ft/750 ml kiszerelés áron, míg utóbbit a Penny áruházak polcain 649,- Ft/liter találhattuk meg. A FROSCH vízkőoldó az ecetre érzékenyebbek számára már málnaecetes kiszerelésben is elérhető azonos áron. Mindkét akció február 17-ig tartott.

A konyhában a legfontosabb a főzés okozta zsír eltávolítása. A legkeresettebb szer a zsír ellen a FLÓRASZEPT zsíroldó spray, melynek 750 ml-es kiszereléséhez legkedvezményesebb áron a TESCO áruházakban juthatunk hozzá, február 24-ig csupán 749,- Ft. Ebben a kategóriában és kiszerelésben a Penny saját márkás termékét, a TRENDY zsíroldó spray-t lehetett a legolcsóbban megkapni, 279,- Ft-os áron február 17-ig.

A hálóban és a nappaliban a legfontosabb a pókhálók leszedése és az ablakok megtisztítása. A legnépszerűbb ablaktisztító ebben az időszakban a CLIN szórófejes ablaktisztító 500ml-es kiszerelése, melyet legalacsonyabb áron az Euro Cent áruház értékesít február 26-ig, 469,- Ft/db áron.

Ahogy a fenti táblázat is mutatja a Kereskedőknél igen kedvező áron lehetett megvásárolni februárban az említett tisztítószereket. A Flóraszept minden a G-Roby üzletben valamint a Metro Nagykereskedésben és Tesco Hipermarketben is egyforma áron február 24.-ig megvásárolható. A Well Done fürdőszobai tisztítószerhez valamint a mindenki számára ismert CIF vízkőoldóhoz pedig egyforma áron 799Ft/750ml ért juthatunk hozzá ha a CBA Príma és Metro Nagykereskedésekben vásárolunk. 

A Hipercom adatbázisban azt is megnéztük hogy februárban mennyi promóció lesz az adott kereskedőknél.  Február 18 tól kezdődő akciókban 3 tiszítószer a Calgonit Finish a Cif és a Flóraszept lesz legnépszerűbb az áruházláncok polcain. A Flóraszept az Interspar és Reál valamint a Tesco és Coop üzletláncokban lesz nagy számban akcióban míg a CifCoop, Szuper Coop valamint a Metro Nagykereskedésben lesz nagy számban kedvező áron a vásárlók számára. 

 

 

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!