A gazdaságosság útján: hogyan befolyásolja a kereskedelmet a takarékos vásárlók számának növekedése?

A nyolc éve bekövetkezett gazdasági válság megrázta a világpiacot, egyúttal megváltoztatta a költési szokásokat is. A nagy bevásárlásokat felváltotta a kuporgatás – a kereskedők szempontjából ez a legkedvezőtlenebb fordulat. A „takarékossági mozgalom” csaknem 42 millió vevőt számlál az U.S.A-ban, és ha továbbra is a piacon kívánnak maradni a kereskedők, ezt a számot nem hagyhatják figyelmen kívül. Fontos tehát, hogy minél előbb megismerjünk napjaink akcióvadász vevőit  és vásárlási szokásaikat.

Az „egy eurós boltok” vonzereje

A gazdasági válság óta a fogyasztók nagy része jobban figyel kiadásaira, költségtudatosabbá vált. A recesszió utóhatása többek között, hogy elszaporodtak az „egy eurós boltok”, melyek a mindennapi bevásárlás keresletét is kielégítik, de nemcsak olcsó, hanem jórészt haszontalan kacatokat is árulnak. frugal-innovation-640x372_jpg_250x250_q80Ez a trend jól mutatja, hogy a napi használati termékeken szeretnének spórolni a fogyasztók, hogy  a számukra fontosabb dolgokra többet költhessenek, mint például utazásra vagy egy új étterem felkeresésére. Ennek ellenére azoknak sem kell elkeseredni, akik nem tartoznak az „egy eurós” kategóriába, mert az életszínvonal fenntartása ugyanolyan fontos maradt a vásárlóknak – vannak tehát fontosabb szempontok is, mint a lehető legolcsóbban hozzájutni a termékekhez.

A „Big Data” a megoldás

Az akciók mindig nagy népszerűségnek fognak örvendeni, de az eladásokat a személyre szabott ajánlatok is megnövelhetik. A túlakciózás mennyiségét csökkenthetjük azzal is, ha olyan fogyasztókat veszünk célba, akik igazán elkötelezettek velünk szemben, hiszen ők azok, akik nagy valószínűség szerint a mi márkánkat választják. A kulcsszó esetünkben a Big Data lesz, ami az adatgyűjtés átfogó módját jelenti, amely világszerte és napi szinten előállított óriási adatmennyiséget eredményez. A megfelelő eszközökkel azonban segít a vásárlók preferenciáit meghatározni és a vevők számára olyan ajánlatokat kínálni, amelyek leginkább megfelelnek az igényeiknek. A mobileszközök hihetetlen népszerűsége megtanította a felhasználókat okosabban vásárolni, rátalálni a megfelelő ajánlatra, és online kuponokat gyűjteni, ami azt jelenti, hogy a jó minőségű termék elérhető áron már nem elég vonzó. A mai kor fogyasztói ehhez illő élményt is elvárnak a pénzükért. Azok a forgalmazók, amelyek kihasználják a Big Data-ban rejlő lehetőségeket, igazán profik az ilyen ajánlatok kialakításában.

Élmény – az egyik legkeresettebb árucikk

Ismét hangsúlyoznunk kell: a mai vásárlók azért spórolnak a mindennapi használati cikkeken, hogy a számukra fontosabb, az identitástudatukat meghatározó dolgokra több pénzt költhessenek. Az ezredforduló szülöttei és az „X generáció” érték-érzékelését teljesen megváltoztatta a gazdasági válság. Ők lettek azok a fogyasztók, akik hajlandóak többet költeni olyan termékekre, melyek érzelmeket váltanak ki belőlük. A modern kor vevői inkább az élményekre hajtanak. A technológiában jártas, digitális lázban égő és mindig elérhető fogyasztók egyetlen Facebook-posztjukkal fellendíthetik, vagy éppen tönkretehetik a jól felépített márkánkat.

Források: https://www.hiper-com.com/en/blog/;

www.forbes.com

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!