A Valentin nap margójára: vajon csupán Valentin napra ajándékozunk bonbont?

Valentin nap alkalmából készítettünk egy átfogó elemzést a Hiperkom Hungária Kft. leaflet monitoring adatbázisa alapján (2017. és 2018. éveket figyelembe véve), melyben a csomagolt alkoholos desszertek/pralinék akciós újságokban való megjelenéseit vizsgáltuk.

A megjelenések számát tekintve megállapítható, hogy összességében a kereskedők 12%-kal többet promócióztak 2018-ban a termékcsoportban; míg 2017-ben 929 megjelenés volt, 2018-ban már 1041. Mindkét évben a Tesco Hipermarket dominált, promóciós piacrészük 2017-ben 19,38%-ot, 2018-ban 17.29%-ot ért el. Az előző évben a Metro szorosan felzárkózott a Tesco mögé, 17,1%-os promociós piaci résszel, ami 178 megjelenést jelentett.

A SPAR-nál azonban erőteljes visszaesést tapasztalhattunk tavaly, ugyanis 2017-es 131 megjelenés helyett 2018-ban már csak 94 promóciójuk volt, 28%-os csökkenést produkálva ezzel.

Havi bontásban egyértelműen látszik, hogy mindkét évben a kiemelt időszakokban promócióztak a kereskedők (február - Valentin nap, március - Nőnap, május - Anyák napja, november, december - Karácsony), az összes megjelenés közel 70%-át tették ki ezek az időszakok.

 

A kategória egységárát vizsgálva kis mértékű emelkedés mutatkozott (9,1%), a 2017-es 5630 Ft/kg helyett, 2018-ban 6208 Ft/kg áron vásárolhattunk desszertet. Az Aldinál, Lidlnél és a Tesco Hipermarketnél csökkenés volt tapasztalható. A többi kereskedő emelte árait, a legnagyobb mértékben az Auchan és Interspar (Auchan 31,5%, Interspar 31,28%).

A legolcsóbb ajánlat a termékcsoportban 2017-ben és 2018-ban is 1423 Ft/kg-os áron volt elérhető a Pennyben. A legtöbb kereskedő 2018-ra emelte árait (Metro 10%, Spar 11%, CBA 18%), a hipermarketeknél azonban csökkenést tapasztaltunk, a Tesconál 25%-al csökkent a legolcsóbb desszert ára.

 

Csomagolás tekintetében a kereskedőknél mindkét évben a 150-250 gramm közötti kiszerelésű desszertek voltak a legtöbbet promócióban (2017.-ben 36,79%, 2018.-ban 40%). Majdnem ugyanilyen promóciós részesedést értek el a 100-150 grammos desszertek (2017 - 33%, 2018 - 28,17%).

A 150-250 grammos csomagolást vizsgálva, a Merci és Raffaello desszertek jelentek meg legtöbbször az akciós újságokban. A Ferrero a 150 grammos Raffaello desszertjét promóciózta leginkább (összes megjelenés 36%-a) tavaly, amit májusban a Metroban vásárolhattuk meg a legkedvezőbb áron, 579 Ft-ért. Szorosan mögötte 35,4%-os promóciós piaci résszel a Merci 250 grammos desszertje következett, mely ugyancsak a Metroban volt a legolcsóbb (1059 Ft) 2018. áprilisban.

 

 

A diagramon is látható, hogy a Merci, a Raffaello és az After Eight termékei szinte teljes évben akciósak voltak, míg a Celebrations és a Ferrero Rocher leginkább a kiemelt időszakokra koncentrált. A Lindt-nél megfigyelhetjük, hogy míg 2017-ben ő is csupán a főbb időszakokra helyezte a hangsúlyt, 2018-ban már a januári, júniusi, júliusi hónapok kivételével egész évben promóciózott.

A legalacsonyabb árakat elemezve a Raffaello mindkét évben nagyságrendileg tartotta árát, csupán 2018. októberében figyelhettünk meg egy nagyobb emelkedést, amikor is a 150 grammos terméket a Tescoban vásárolhattuk meg 979 Ft-ért. Kiugró árnövekedést a Lindt-nél tapasztalhattunk 2017. májusában, anyák napja alkalmából 200 grammos desszertjét 1999 Ft-ért A Merci 250 grammos desszertje 2017. decemberében az Aldiban volt a legolcsóbb (799 Ft).

Elemzésünkből kiderült, hogy bonbont ajándékozni szinte bármikor lehet! Desszertre fel!

 

 

 

 

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!