Legszebb virágok anyák napjára

Hétvégén már itt a május, aminek első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Az anyák napját világszerte mindenhol ünneplik. Különböző országokban más-más napokon ünneplik, legtöbb helyen május második vasárnapján tartják. Nézzük milyen ajándékokkal érdemes kedveskednünk édesanyánknak, nagymamánknak, aminek biztos örülni fognak. Az anyák napja elsősorban nem az ajándékozásról szól, de melyik anya nem örülne egy csokor illatos vágott, vagy cserepes virágnak. Ha ti is virággal szeretnétek meglepni anyukátokat most megnézzük hol érdemes szétnézni.

Anyák napja megjelenése:

Anyák napja megünneplése már az ókori görögök és rómaiak idejére vezethető vissza. Tavaszi ünnepséget tartottak Rheának, az istenek anyjának, ezt pedig az édesanyák megünneplésével kapcsolták össze. Az újkorban az Egyesült Államokban éledt újra ez az ünnep, Bostonban már 1872-ben megtartották. 1907-ben pedig nemzeti ünnepé nyilvánították és 1914 től Amerika mellett több országban is megjelent. Hivatalosan május második vasárnapjára tűztek ki. Magyarországon a legelső anyák napi ünnepséget 1925 március 8.-án a Magyar Állam Vasút gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. 1928-ban pedig miniszteri rendelet hivatalos ünneppé nyilvánította. Anyák napján szeretnénk megköszönni édesanyánknak, nagymamáinknak, hogy világra hoztak, felneveltek minket és hálát adni a sok törődésért és erőfeszítését, amit értünk hoztak, és hoznak egész életükben

Milyen virág illik anyák napjára.

Anyák napjára bármilyen virág illik, de a legnépszerűbbek a tavasszal nyíló virágok. Sokan az orgonát kapcsolják az anyák napjához, hisz ilyenkor kezd virágozni, de a vágott virágok közül a nárcisz, tulipán is babarózsa is nagyon népszerű. Tavaszi cserepes évelő virágok is ajándékozhatóak. Ezeknek az előnye, hogy tovább csodálhatjuk őket, akiknek pedig van egy kis kert vagy udvar azok ki is tudják ültetni. Személyes kedvencem az orchidea, ami gyönyörű színekben pompázik egész évben és újra virágzik, ha gondosan ápoljuk. Legtöbben ablakpárkányon tartják őket, mert igénylik a fényt, viszont fontos, hogy ne tegyük a tűző napfényre.Lehet belőle egy vagy két szárasat találni, de az üveges orchidea is nagyon népszerű lett idén. A Lidl áruházakban rózsaszín és sárga színekben vásárolhatjuk meg, egy doboz bonbon mellé csodás ajándék édesanyánknak. Ha valaki két szálas orchideát kedveli jobban, akkor pedig a Tesco áruházlánc üzleteibe belépve gyönyörű fehér lila és sárga színekben pompáznak előttünk.  Kedvezményes áron 2399 Ft- ért juthatunk darabjához. 

A vágott virágok kedvelőinek pedig gyönyörű tulipán és rózsa csokrokkal készülnek a kereskedők. A virágot mindenki szereti és csodásan mutat egy csokor tulipán a maga egyszerűségével és visszafogott illatával az étkezőasztalunkon. Már csak azt kell eldöntenünk mekkora csokorral szeretnénk meglepni édesanyánkat. Az Aldi áruházlánc 7 szálas a Tesco Hipermarketek 5 a Lidl áruházak pedig 9 szálas virágcsokorral kedveskednek. 

Anyák napján ne feledkezzünk meg nagymamáinkról sem, és látogassuk meg őket is. Minden nagymama kedvence a leander, a petúnia és a muskátli, amivel szeretik erkélyüket díszíteni. Lepjük meg őket egy kaspó muskátlival, aminek biztos nagyon fognak örülni. Az Obi és Aldi kínálatában rengeteg szín közül válogathatunk és nem utolsó sorban kedvező árakon.

 

Nektek melyik a kedvenc virágotok? Mivel lepitek meg édesanyátoknak vagy nagymamáitokat ezen a szép májusi napon?

Similar post

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

Papíralapú csomagolásra tér át a Nestlé

A Nestlé áprilistól piacra dobja a Nescafé 3in1 Classic instant kávék papíralapú csomagolását. Az új csomagolás először Magyarországon a Spar áruházláncokban lesz elérhető.

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Megérkezett a spagetti adagoló csomagolás

Azt hiszem, mindenki számára az egyik legismertebb és legkedveltebb olasz tészta, a spagetti. Nemcsak éttermekben fogyasztjuk szívesen, de otthonunkban is előszeretettel készítjük, és tálaljuk különböző feltétekkel. Nem csoda, hogy kedvelt fogás a háztartásokban is, hiszen gyorsan elkészül, egyszerű és ínycsiklandozóan finom. Azonban a megfelelő mennyiségű tészta kimérése már feladja a leckét a kezdő háziasszonyoknak, sőt még a gyakorlottaknak is. Szerencsére erre is találtak már megoldást.

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Tegyük melegebbé a tavaszt egészséges kakaóval!

Habár már tavasz van, de az időjárás sajnos még nem kényeztet minket tavaszi melegével és napsütésével. Azonban a hűvös, esős időnek is megvan a maga szépsége. A meleg szobából, forró italt szürcsölgetve igazán megnyugtató lehet az eső kopogását hallgatni és relaxálni. Számos forró itallal melengethetjük szervezetünket, kávé, tea, forró csoki, ám ezúttal én mégis gyermekkorunk kedvenc italát ajánlom, a kakaót.

Grill hetek az Intersparban

Grill hetek az Intersparban

Hétvégére beköszönt a jó idő, ilyenkor pedig aki teheti nem a konyhában, hanem kint a szabadban süt-főz. Egy szuper hétvégi program lehet egy a bográcsozás vagy grillezés a családdal és a barátokkal. Az Interspar április 8-tól hatalmas grill akciókkal várja a vásárlókat. Még hétvége előtt nézzünk be hisz a kolbászokon át a sajtokig mindent megtalálunk amire egy kerti sütögetéshez szükségünk lehet.

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Megérkezett az új mangó-lime Somersby!

Az egyik legnagyobb cider márka, a Somersby idén egy egzotikusabb gyümölcsös ízvilággal örvendezteti meg a cider fogyasztókat. Kóstold meg te is a frissítő lime és zamatos mangó párosítását!

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Megújultak a SIÓ gyümölcslevek

Új termékcsaláddal érkezik idén az egyik legnépszerűbb gyümölcslé gyártó a SIÓ-Eckes Kft. A SIÓ működésének alapja a friss és egészséges gyümölcs és a környezettudatos termékcsomagolás. A cég minden évben új ízvilággal lepi meg a vásárlókat. Idén az új SIÓ Natura Bio gyümölcslevekkel érkeznek a boltok polcaira.

Kertszépítésre fel!

Kertszépítésre fel!

Az év egyik legszebb időszaka a tavasz, amikor a természet újjáéled. Új, szemet kápráztató köntöst ölt magára, mely a csillogó napfénnyel és az egyre melegebb hőmérséklettel tökéletes párost alkot. Ebben az időszakban mindannyian szeretjük időnket a szabadban tölteni, kirándulni. Az igazán szerencséseknek, akik saját kerttel rendelkeznek, minden nap megadatik, hogy a természetben töltődjenek fel a hosszú, hideg tél után. Számukra a tavasz nem csak szépséget, hanem kerti munkálatokat is hoz. Hiszen ahhoz, hogy kertjük szépségében gyönyörködhessenek, előbb szükséges felkészíteni azt az elkövetkezendő időszakra. Erre most kínálkozik a legjobb alkalom.

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

Új ízekkel várja a tavaszt a Borsodi

A Borsodi Sörgyár Zrt. minden évben valami új ízzel vagy termékkel örvendezteti meg a sör imádókat. Idén sincs ez másképp, így márciusban érkezik az új Borsodi Ale meggy és gyömbér ízekben. Az alkoholmentes sörök kedvelői számára se marad újdonság nélkül a március, ugyanis az alkoholmentes Borsodi Frisst új alma-körte ízekben kóstolhatjuk meg.

Hamarosan itt a nőnap!

Hamarosan itt a nőnap!

Hétfőn itt a nőnap! Kedves férfiak ne felejtsük el meglepni a szeretett hölgyeket egy szép virágcsokorral vagy egy finom bonbonnal. A nőnapi virág kiválasztása sokszor feladja a leckét az uraknak. Tavaly az édességek voltak porondon, idén pedig megnéztük, hogy a kereskedők milyen virág promóciókkal készülnek. Nézzük milyen virágcsokrokkal érdemes meglepni a kedves női ismerősöket!

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

Megérkezett az új KIT-KAT Zebra

A KitKat brand, ahogy már megszokhattuk tőlük, az Új évre új ízzel rukkolt elő. Ezúttal a KitKat Zebra ízvilágát hozták el a boltok polcaira és ezáltal az életünkbe.

 Küldje el telefonszámát és mi visszahívjuk!